post

SKC-FALCO – egy igazi presztízsrangadó

Az elmúlt szezonok során sok emlékezetes mérkőzést vívott egymással az SKC és a szombathelyi FALCO KC együttese. Múltidézőnkben egészen 2009-ig tekintünk vissza és idézzük fel röviden ezeket a derbiket.

Rögtön egy pontgazdag meccsel indítunk, amelyen mi nyertük az idegek harcát. 58-42-es állásról még visszajött a FALCO, de a hajrában közönsége belehajszolta az SKC-t a győzelembe. Érdekesség, hogy a soproni csapat hátvédjei, Donta Richardson és David Brooks ketten együtt 53 pontot termeltek, míg a FALCO magasemberei, Arnas Kazlauskas és Horváth Zoltán 50 egységet szereztek. Ha innen nézzük, ez a 3 pont különbség is éppen elég volt a győzelemhez. 🙂

sopronfalco1

A derbi, amit egy utolsó másodperces triplával mentett hosszabbításra a Szombathely (és a parádésan játszó Jara Rubin Doyne). Ez annyira feltüzelte a vendégeket, hogy a ráadásban már nem engedték ki kezükből a sikert.

sopronfalco2

Sajnos ezúttal gyengébben játszott a Sopron, de még így is szinte végig partiban volt a papíron erősebb szombathelyieknél. Pedig az SKC egy héttel ezelőtt hatalmas bravúrral verte a Szolnokot, így volt mire alapozni a szomszédvári rangadó előtt.

sopronfalco3

Bár a bajnokság alapszakaszában vereséget szenvedett az SKC, a rájátszás negyeddöntőjének 2. összecsapásán remek játékkal, 22 pontos diadalt aratott 8. kiemeltként az alapszakaszgyőztes ellen. Ez a találkozó annyi erőt adott Meszlényi Róbert együttesének, hogy ezt követően Szombathelyen is behúzták a párharc 3. mérkőzését.

sopronfalco4

Elképesztő hangulatban, telt ház előtt, szívfacsaró mérkőzésen maradt életben, és mentette 5. meccsre a bajnoki negyeddöntős párharcot a Szombathely. Mindvégig nagyot küzdött az SKC, és ha Janou Rubin hárompontosa célba ér a dudaszó pillanatában…

sopronfalco5

Az SKC csereembereinek (főként Takács Norbi) hárompontosai nem hagytak kétséget afelől, melyik volt a jobb gárda a parketten: nálunk mindenki nagyon jól játszott, megérdemelt hazai sikernek lehettünk szemtanúi.

sopronfalco6

Gyakorlatilag tét nélküli, középszakaszbeli összecsapáson hiába játszott kiválóan Jermaine Thomas, a FALCO nagyot küzdve, megérdemelten nyert a Hűség Városában.

sopronfalco7

A Filip Barovic helyére beugró Trepák Zoltán ponterős, valamint Jonathon Thompson és Ruják András lendületes játékának köszönhetően ezúttal fordult a kocka, hiszen Sopronban már a 7. vereségét szenvedte el a korábban szebb napokat látott szombathelyi csapat. A soproni szurkolók ezen a találkozón mutatták fel az “Apa, mi az a győzelem? Nem tudom, fiam, Falco-szurkolók vagyunk!” molinót. 🙂

sopronfalco8

És hát ki felejthetné el a legutóbbi mérkőzést? A második félidő elején valósággal állva hagyta ellenfelét az óriási lendülettel kosárlabdázó, listavezető helyen álló Soproni Sördögök, amely káprázatos támadójátékkal 102 pontot dobott legnagyobb riválisának. Milos Borisov és Matija Poscic extra játéka is kellett a fantasztikus hangulatban lejátszott összecsapás ilyen arányú megnyeréséhez, amelyet a televíziós közvetítésnek hála ország-világ láthatott,

sopronfalco9

Ne feledjétek, ma 18 órakor ismételten feldobják a labdát! Sopron vagy Szombathely? Este minden kiderül!

Minden Soproni Szurkolóra szükség lesz, töltsük meg az arénát, és szurkoljunk a Srácoknak! HAJRÁ SOPRON, HAJRÁ SKC! 🙂

(Visited 292 times, 1 visits today)

Szólj hozzá!

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés